Rólam
Én sem szerettem tanulni, de mára több diplomás egyetemi oktató vagyok.
Segítek, hogy megsprórold azt a több évtizednyi munkát, amibe nekem került, hogy képessé váljak erre!

Ki vagyok én?
Rossz tanulóból két diplomás egyetemi tanár és tanulási módszertan-szakértő - Lantos Mihályra igazán illik a "rablóból lesz a legjobb pandúr"-állítás. Sohasem szeretett tanulni és nem is volt jó tanuló. Harminc éves korában azonban lépéskényszerbe került: felajánlottak neki egy állást, amelyhez egy második diplomát kellett volna szereznie - de legalábbis beiratkozni az egyetemre.
"Megtettem, de közben ötletem se volt, hogyan fogom túlélni a vizsgaidőszakot. Soha senki se készített fel erre az élethelyzetre, soha senki se tanított meg tanulni. Ugyanakkor nem voltam rossz képességű fiatal, csak nem tudtam, hogyan használjam az adottságaimat. Rengeteg talpalás, kutatás, tanfolyamokra járás után találtam meg a nekem megfelelő módszert: a villámolvasást. Már nem csak képességem, de eszközöm is volt. Hamarosan beiratkoztam az ELTE pedagógia mellett a Debreceni Egyetem filozófia-szakára is és párhuzamos képzésben szereztem meg a végzettségeimet munka mellett."
Mihály - akit leginkább Misinek ismernek a tanfolyamainak résztvevői - innentől feladatának tekintette, hogy segítsen a hozzá hasonlóan tanulási gondokkal küszködő fiataloknak a képességük mellé a módszert is megtalálni.

2013-ban jelent meg a Villámolvasás a gyakorlatban című könyve, amelyben már saját kiegészítéseit, a magyar diákokra szabott javaslatait is publikálta. Villámolvasás - tanfolyamain már a saját, kibővített rendszerét oktatja, amely a villámolvasás technikáján túl egy komplex tanulási stratégiát tartalmaz: praktikákat és a feldolgozást segítő különleges fogásokat.
A Lépéselőny tanfolyam a fiatalabb, általános iskolás - középiskolás korosztályt célozza az ő korosztályi sajátosságaiknak megfelelően. Elsődleges célja - a villámolvasással szemben - még nem a nagy mennyiségű információ befogadására való felkészítés, hanem az iskolai követelményekre való felkészítés, a tanulás, a vizsgázás, a felelés segítése egyszerű, praktikus módszerek segítségével. A módszerről 2017-ben jelent meg könyve "Lépéselőny - Tanulj meg tanulni" címmel.

Munkatársaink
Minden munkatársunk évtizedes pedagógiai gyakorlattal rendelkezik, a Lépéselőny - módszer tapasztalt oktatói.

Lantos Mihály
Alapító, vezető oktató

Bócz Péter
Tanulásmódszertan - oktató

Kaszab László
Tanulásmódszertan - oktató

Lantos Eszter
Tanulásmódszertan - oktató

Hajnal-Dobai Borbála
Tanulásmódszertan - oktató

Barics Veronika
Oktatásszervező