A kicsi szobában magas könyvespolcok tornyosulnak, a meglepő méretű ablakból zuglói háztetőkre látni, amint éppen leszáll rájuk az este. Lantos Mihály lakásában járunk. Az ismert és elismert tanulásmódszertani tréner állítása szerint maga is csapnivaló diák volt, kettesre érettségizett, ehhez képest ma többdiplomás egyetemi oktató, sikerkönyvek szerzője. És fiatalokat tanít arra, hogyan tegyék élvezetesebbé és hatékonyabbá a tanulást. (Az interjú eredetileg a joszo.hu oldalon jelent meg. Átvétele a magazin engedélyével történt.)
Hogyan lesz valaki tanulásmódszertan-oktató? És mire jó ez egyáltalán?
Lantos Mihály: Észrevetted, hogy a kisgyerekeket még nem kell motiválni arra, hogy járni tanuljanak? Maguktól is megteszik. Az ember egyik legtermészetesebb ösztöne és vágya, hogy többé váljon, fejlődjön, megértse az őt körülvevő világot – azaz tanuljon. Aztán bekerül az iskolába – nem csak Magyarországon, rengeteg helyen a világban – és hirtelen elkezdi utálni.
Ez az iskola hibája?
Lantos Mihály: A rendszer, a hozzáállásunk hibája. Úgy gondolunk az iskolára, mint egy gyárra, ahol az egyik oldalon bemegy a homokvárat építő óvodás, a másik oldalon kijön a deriválni képes mérnök. Nem tervezték bele az embert, a lelket a rendszerbe. Azt meg pláne nem, hogy nem minden ember ugyanolyan, nem minden ember tud ugyanazzal a módszerrel eredményesen tanulni. Aztán ahogy a szülők sem érezték jól magukat az iskolában annak idején és talán most sem érzik magukat jól a gyárban, elhiszik, hogy normális, ha a gyerek is utálja a saját „műszakját”.
És mit lehetne tenni, hogy a gyerekek örömmel járjanak iskolába?
Lantos Mihály: Hát nem borzasztó, hogy ez a kérdés felmerülhet egyáltalán? Hogy elnézzük a saját gyerekeink küszködését és sokakban fel sem merül, hogy annak kéne alaphelyzetnek lennie, hogy a gyerek szereti az iskolát? Hiszen a tanulás ösztönünk, a tanulás élmény és élvezet. Tudni jó, és érezni, amikor megtanultam valamit, hogy ennyivel már több vagyok, az egyik legjobb érzés a világon. Valamit nagyon el kell rontanunk, hogyha a gyerekeink megutálják a tanulást, nem?
És mit rontunk el?
Lantos Mihály: Kivonjuk a képletből az egyéniséget, és veszni hagyjuk a legfontosabbakat: a kreativitást, a képzeletet, fantáziát és a játékosságot. Sőt, néha egyenesen tiltjuk is! Ahol csak lehet, el szoktam mondani például, hogy a hülyeség egy remek tanulásmódszertani eszköz. Hiszen hányszor hallottuk már: „a hülyeséget bezzeg megjegyzed, ugye?!” Pontosan így van! Akkor miért ne használnánk ezt a tanulásban? Miért ne lehetne viccesen eljátszani egy történelmi eseményt vagy akár egy kémiapéldát is?
Egy kémiapéldát?
Lantos Mihály: Persze! Mennyivel élvezetesebb, látványosabb és emlékezetesebb, ha mondjuk a gyerekek kezébe adunk egy papírlapot, amire felírhatják, hogy ők a periódusos rendszer valamely eleme, majd megpróbálunk kötéseket létrehozni köztük. Naná, hogy szeretnének iskolába járni. Naná, hogy álmukból felkeltve is tudnák az anyagot – hiszen nem csak bemagolták, hanem a kreativitásuk, a játékosságuk, a hülyeség révén a részükké vált. Tehát nem a tananyagot tekintjük hülyeségnek, a „hülyeség” az eszköz az elsajátításhoz!
Akkor ez a tanárok hibája, nem?
Lantos Mihály: Minden tiszteletem a magyar pedagógusoké, főleg azoké, akik még mindig képesek lelkesedni és szívvel-lélekkel mindent beleadni a tanításba. Hősök! Tény, hogy sajnos nem minden pedagógus ilyen lelkiismeretes – de ez nem változtat a tényen, hogy a rossz tanár tárgyát is tudni kell. Ha lemarad a gyerek az egyetemről és nem sikerül azt a pályát választania, amit szeretett volna, nem fog számítani, hogy kinek a hibájából nem sikerült megtanulnia a kérdésekre a választ.
Ezzel nem mented fel a rossz tanárokat?
Lantos Mihály: Dehogy mentem! A Biblia úgy fogalmaz: „aki nem velem gyűjt, tékozol”. És a lelkiismeretlen tanárok pontosan ezt teszik: tékozolják a fiatalok és az ország jövőjét. Persze, hogy jobb lenne, ha mindenki nagyszerű iskolákban nagyszerű tanároktól tanulhatna mindent. De a tudás megszerzése a diáknak nem csak érdeke, hanem felelőssége is, hiszen ő is fog gyarapodni általa. Ezért lenne életbevágó, hogy jó tanulási stratégiával fogjon neki.
Milyen egy jó tanulási stratégia?
Lantos Mihály: Személyre szabott. Egyéni. Éppen ezért a tanfolyamaimon én nem is azt tanítom „hogyan kell tanulni”, hanem egy eszközkészletet adok át a diákoknak, és segítek felépíteni a saját tanulási stratégiájukat. Náluk jobban ugyanis senki nem tudhatja, hogy melyek azok a technikák és eszközök, amik a számukra a leghasznosabbak. A két nap alatt például megismernek egy olyan jegyzetelési módszert, amivel a felméréseink szerint ötször gyorsabban tudnak mindent leírni és megjegyezni.
Sokan azt hiszik, a tanulásmódszertan valami elvont dolog, valami luxuscikk – miközben a hatalmas mennyiségű tananyagra, tanulási stratégia nélkül elszórni az időt, na az csak az igazi luxus!
Tudnál ezekből mondani olyan példát, amit most az olvasó is ki tud próbálni a tanfolyami részvétel nélkül?
Lantos Mihály: Persze. Amikor legközelebb meg kell jegyeznie valamit, a jegyzeteléshez használjon színeket. Például, ha olyan nyelvet tanul, amelyikben van hímnem, nőnem és semlegesnem, használjon három féle színt, minden nemhez külön-külön. Ezekkel írja fel a megtanulandó szavakat, és rögtön emlékezni fog a nemre is a szín alapján. Egyszerű, nem igaz?
A koronavírus járvány kitörésekor az oktatási rendszer átállt a digitális oktatásra. Szerinted ez van annyira hatékony, mint a tantermi foglalkozás?
Szerintem óriási lehetőségek vannak az online oktatásban! Persze ezt szisztematikusan fel kell építeni először, és kellenek jól kidolgozott tananyagok. De ha belegondolsz, hogy innentől nincsenek földrajzi akadályok, egy kiváló pedagógus könnyűszerrel tarthat órát a világ bármely pontján. Vagy hogy mennyivel látványosabban és kreatívabban lehet például animációk segítségével oktatni, akkor belátható, hogy ez valami nagyszerű újnak a kezdete. Csak persze az, amit eddig láttunk az online oktatásból, leginkább kényszerű kapkodásból született. De ne gondoljuk, hogy az online kurzus önmagától rossz dolog.
De van ez annyira hatékony és – ha már eddig erről volt szó – élvezetes, mint személyesen?
Erről van személyes tapasztalatom, mert én is átdolgoztam a Lépéselőny és a Villámolvasás tanfolyamot online verzióra, és tartottunk is már belőle nem egy alkalmat. A végén kiküldtünk egy kérdőívet a hallgatóknak, mert a kollégáimmal mi magunk is kiváncsiak voltunk a visszajelzéseikre. És nagy büszkeségünkre a válaszadók 30%-a szerint egyáltalán nem volt rosszabb, mint élőben lett volna, és 70%-uk mondta, hogy jobban örült, hogy online vehetett rajta részt. Senki se bánta meg.
Az online tanfolyam is élő, hiszen a tanár ott van a képernyőn, magyaráz, feladatokat ad, és lehet kérdezni. Viszont sokkal kényelmesebb, hiszen nem kell utazni, a tanfolyam előtt 15 perccel még a reggeli italunkat kortyolgathatjuk, pizsamában, és otthon ebédelhetünk. Félre kell tennünk a régimódiságunkat és nyitottnak kell lennünk az újra. Még ha ez néha szokatlan is.
Van itt még valami, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Magyarország legismertebb Villámolvasás oktatója is vagy. Tényleg meg lehet tanulni 200 oldalt két óra alatt?
Lantos Mihály: Ha annyi ezresem lenne, ahányszor ezt a kérdést már feltették nekem! (nevet) Igen, Villámolvasással egy kétszáz oldalas könyvet meg lehet tanulni két óra alatt úgy, hogy ötösre tudj belőle vizsgázni például az egyetemen. Ez egy forradalmian új módszer, amelynek a lényege, hogy nem az elejétől a vége felé haladva, apránként értelmezve olvassuk az anyagot, hanem „körökben”, azaz az egésztől a részletek megértése felé. Nem gyorsabban olvasni tanulunk meg – semmi köze a gyorsolvasáshoz -, hanem gyorsabban tanulni, gyorsabban feldolgozni az anyagot. Arra pedig, hogy mennyire működik, én vagyok az élő példa: engem is egy kétnapos villámolvasás tanfolyam indított el a pályámon.
Azért egy meglehetősen csodaszerűen hangzik.
Lantos Mihály: Tudod, engem sem tanított meg senki tanulni, én is utáltam az iskolát, én is utáltam a tanulást. Elmentem a tanfolyamra és ott értettem meg, hogy ez nem az én hibám. Kaptam egy módszert, amivel végre sikeres tudtam lenni, amitől elkezdtem élvezni is a tanulást. Hamarosan már két egyetemre jártam párhuzamosan, ma pedig a katedrán állok, egyetemen tanítok. Igen, azt gondolom, megtalálni az élményt a tanulásban, sikeressé válni benne, és megkapni a lehetőséget, hogy a saját igényeink szerint napról napra többé váljunk: csoda. Csak ez a csoda bárkivel megtörténhet.