fbpx
Featured Video Play Icon

Én ezt már használtam!

 Ezt a cikket meghallgathatod a Youtube csatornánkon is!

Nemrég egy pedagógus kolléganőmmel beszélgettem a tanulásról, tanulási problémákról, tanulási stratégiákról, és azon belül is a jegyzeteléstechnikák fontosságáról. Teljes mértékben egyetértettünk abban, hogy a jegyzetelés az egyik legfontosabb dolog amire meg kell tanítanunk a gyerekeket, hiszen az iskolában naponta, ezrével  ömlenek rájuk az információk, amit tananyagnak hívunk, és ha nem tanulják meg azokat rendszerezni, és rögzíteni, akkor a nap végére a nagy részük elveszik. 

Meséltem neki a Hatékony jegyzetelés programunkról, amit figyelmesen hallgatott, majd így szólt: 

– De én ezt alkalmaztam már az egyetemen! 

Elmesélte, hogy anno -saját megfogalmazása szerint Noé előtt pár évszázaddal- amikor egyetemre járt, a csoporttársaival kitaláltak egy megoldást arra, hogy hogyan jegyzeteljék az előadásokat úgy, hogy az mások számára is hasznos legyen. A mások alatt azokat értette elsősorban, akik valamilyen rejtélyes okból nem tudtak részt venni az előadásokon, vagyis a lógós csoporttársaikat.

A megoldás az volt, hogy ők, a szorgalmasok, minden jegyzetet indigóval készítettek el, sok esetben 3-4 lapra is átkopírozva a jegyzetet. 

A fiatalabb generáció számára említem meg, hogy az indigó egy olyan lapocska volt, amit a lapok közé kellett tenni, a felsőre írtunk, az alatta lévőn pedig megjelent a kézírásunk, mert az indigó lap egyik fele festékanyaggal volt bevonva. Ha véletlenül fordítva helyeztük bele az indigólapot, akkor az eredeti papír hátoldalán jelent meg az írás, méghozzá a tükörképe. Erre mondták a tapasztalt indigóhasználók, hogy “visszapofázott az indigó”. 

Persze minél több lapot használtunk, mindegyik közé egy-egy indigó lapot téve, annál erősebben kellett rányomni a tollat, hiszen egyszerű fizikai és kémiai törvényszerűségeket használt ez a sokszorosítási technika. Nyomás, indigó festékanyagának áttapadása. Most hogy belegondolok, tényleg Noé előttinek tűnik mindez, de ne felejtsük el, hogy ritka volt a fénymásolás lehetősége, a nyomtatással sokszorosítás meg pláne. 

  Visszatérve a történetre, tehát az indigóval sokszorosított jegyzeteket átadták a lógósoknak, hogy ők is részesüljenek abból a tudásból, amiből kimaradtak, mert később vizsgázniuk kell. 

Nyílvánvaló, hogy más jegyzetéből tanulni eléggé kétséges dolog, hiszen az egy olyan kivonat, amely a készítője fejében lévő megértésből származik, így csak bemagolni tudták, abban reménykedve, hogy a felelésnél csak összekaparnak egy szerencsétlen átmenő jegyet. 

De a történet érdekessége ez után jön!

Míg a kolléganőm szorgalmas csoporttársai az egyszerű, hagyományos jegyzeteléssel dolgoztak, vagyis írták amit tudtak, a lapot állítva téve maguk elé, sort sor alá, gondolatot gondolat alá halmozva, addig kolléganőm előszeretettel rajzolgatott. Vagyis olyan “kódrendszert” használt, amivel élvezetesebben, könnyebben megértve és később könnyebben előhívva rögzítette az anyagot. De ez csak saját maga szempontjából volt igaz. Ugyanis amikor az indigós másolatot odaadta a lógós társainak, azok arra panaszkodtak, hogy nem értenek belőle semmit! Viszont ő, a kolléganőm később jelesre vizsgázott belőle!

Nem csoda, hiszen a hagyományos jegyzet közös kódrendszert, a mindenki által ismert írást használja, az elmetérképezés pedig egyedit. Míg az írással kevesebb gondolatot tudunk rögzíteni, a saját színekkel és formákkal sokkal többet, hiszen egy egész tudáscsomagot is tudunk rögzíteni egyetlen, arról eszünkbe jutott rajzocskában. Ettől hatékonyabb a készítője számára.

 A beszélgetésünk után kipróbálta ezt a gyerekekkel. A következő óra előtt csak annyit mondott a gyerekeknek, hogy színesekkel írják, és rajzolják az óra anyagát, bármit, ami csak eszükbe jut a témáról. Megnyugtatásként annyit mondott még nekik, hogy ez nem lesz benne a számonkérésben. 

A következő találkozásunkkor azt mondta, hogy a több évtizedes pályafutása három legnagyobb sikere között van az eset, ugyanis a gyerekek végig figyeltek, kérdeztek, és a következő órán mindenre emlékeztek!

Nem kellett ehhez szuperképesség, csak egy kis játékosság a teljesítményhez kötött világunkban, és az eredmény is nagyobb lett. De ami a legfontosabb, ezek a gyerekek megtapasztalták a tanulás élményét. 

Én ezt már használtam!

Szerző: Lantos Mihály Olvasási idő: 4 min
Az Ön kosara
Scroll to Top